NE FÉLJETEK!

Mennyi erő van ebben ebben a mondatban. Ettől volt hangos a betlehemi mező, ezt kiáltotta Jézus a halászbárkában rettegő tanítványainak, majd feltámadása után ezekkel a szavakkal öntött bátorságot a félelemtől bizonytalan asszonyok szívébe. Halála előtt II. János Pál pápa is ezt idézte. Jézustól. Erős bibliai üzenet ez, amit a hitetlen ember is megért. 

A félelem legyengíti az embert, hiszen képes magát bevenni a szív legmélyére, és megmérgezi a gondolatot, az érzést, a tetteket.

Időről időre megüzenik nekünk, felvidéki magyaroknak országunk nagyjai, hogy féljetek. Féljetek, ha felveszitek a magyar állampolgárságot; féljetek, ha magyar iskolába iratjátok gyerekeiteket, féljetek, ha előveszitek a zászlótokat, féljetek, ha ragaszkodtok szülőföldetekhez... 

Ne féljetek, hiszen itthon vagyunk. Még mindig itthon vagyunk.

 „ … itthon vagyok …” 

/álom Radnóti Miklós szavaira/

Itthon vagyok.

Mikor délibábot néz az ember

A kies Hortobágyon,

Vagy a Tiszában fürdik a Kárpátok alatt,

Vagy a Király-hágón olvassa csillagját az égnek,

Vagy rigófüttyöt hallgat egy csallóközi réten,

Vagy épp egy fűzfabokorból nézi a Dunán a habokat.

Itthon vagyok.

Jurtát látnak fáradt szemeim,

Egy-egy heveny földvárat,

Görbe kardot, nyilat, íjakat.

Halk kurjantást hallok,

Szilaj lovakat,

Melyek űznek, hajtanak

Messziről jött csodaszarvasokat,

Hegyoldalon legelő, bőgő barmokat.

Nézek egy új földet,

Rajta erdőt és csillámló vizek fényes tükreit.

Itthon vagyok.

Itt minden fűszálat ismerek.

Nekem süt vakítón a nap,

Nekem fújnak huncutul a szelek.

Nekem dühöng a vihar,

Nekem dörögnek az egek,

Piroslanak a hajnalok,

Csípnek a hidegek.

Itt mindenre tiszta szemmel nézhetek.

Itthon vagyok.

(Lakják azt bármilyen emberek,

ha rögeire léphetek,

a szívem beleremeg,

a lelkem kitárulna,

hogy ölelni tudja a messzi földeket.)

Ha mennem kellett,

Innen indult füttyögve, sziszegve, durrogva vonatom.

S ha nem volt pénzem jegyre?

Itt vettem vállamra kopott vándorbotom,

Melyet őseim csiszoltak simára;

Kérges kezük helyét tovább

Az én tenyerem vájja.

Itthon vagyok.

Hadd adjam át

Az itt zafírként tündöklő, sötétkék éjszakát.

Az itt dühöngő vihart, a kósza szeleket,

Az itt dermesztő fehér hideget,

Az itt sütő napot, a meleget.

Egy tarisznyát,

Benne vérünkkel gyúrt hamuban sült pogácsát.

Egy kulacs bort, és őseink pásztorbotját,

A honfiságot.

Egy csokor tanyasi délibábot,

Puli kutyát, székely kaput,

Királyhágót, Vereckét, Mohácsot, Világost.

S egy marék illatos szűzi földet,

E földön otthont és hazát,

 Az egyetlen illatos virágot.

Itthon vagyok.

Itthon vagyunk.

Hálót szőnek fölénk a csillagok.

Aludjunk ma a szabad ég alatt,

Szívjuk magunkba ezt az édes illatot. 

                                                                                     györgy andrás