Vastag cigarettafüstben ülök kint a templomkertben, kicsit fázva, de jól esik a hideg. Hűt. Az emlékezés jobban esik az emberi léleknek, ha nem a kényelmes melegben érinti meg.
A kommunista címertől megfosztott, rojtosan kivágott piros-fehér-zöld zászló leng, lobog képzeletben a szemeim előtt. És az az indulat, amely foggal, bicskával vágta, szakította ki belőle a politika bélyegét, mert izzott benne a szabadság iránti olthatalan vágy. Láttam az elszánt tekintetet, ami nem törődött a spiclik és a politikai besúgók nyiltan kíváncsi szemével. Határozott volt és szabad. A szabadság ösztöne hajtotta, nem lehetett eltántorítani, hogy megtegye, amit akkor és ott helyesnek érzett. Amolyan igazi példakép-tekintet, aminek a tisztaságában nem lehet kételkedni, egyszerűen magával ragadja az embert, mert szabad.