Közélet archívum

            Felelősen a közösségért, gyülekezetért! – lehetne ez egy politikai párt jelszava is, de itt és most ez a mi Istentől kapott küldetésünket fejezi ki. Végéhez érkezett a kampány, szombaton választ az ország. Egyesek szerint nincs sok, mások szerint nincs más választás. Szerintünk van.   
Úgy érzem magam, mint az egyik német kereskedelmi televízió vetélkedőjének szereplője, ahol egy társkereső férfi vagy nő tesz fel kérdéseket három, paraván mögött ülő jelöltnek.  (Herzblatt a címe, németül beszélők előnyben) Akinek a három közül sikerül a műsor rövid ideje alatt frappáns válaszaival felkeltenie a főszereplő érdeklődését, azt választja, látatlanban persze, majd nyílik a paraván … utána pedig egy romantikus hétvégét töltenek el kettesben, hátha lesz a dologból valami.