A RONGYOS GÁRDA

1. A kecskeméti ellenállás

Az I. világháborút követő zavaros időkben több olyan kérészéletű állam is létrejött a Kárpát-medencében, melyekről nem tanultunk az iskolai történelemórákon. Ezek közé tartozik pl. a Bánáti Köztársaság, a Vendvidéki Köztársaság, a Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársasaság és a Lajtabánság. Jövőre lesz 90 éve, hogy Nyugat-Magyarországon kikiáltották az önálló Lajtabánságot. Ez a – mások által el nem ismert – magyar állam csupán 1921. október 4-től november 5-ig létezett, mégis döntő szerepet játszott abban, hogy Sopron és környéke Magyarországé maradhatott. A Lajtabánság létrejötte pedig a Rongyos Gárdának volt köszönhető.

Bár a Rongyos Gárda neve szorosan összeforrott az 1921. augusztus 28-án kitört nyugat-magyarországi felkelés eseményeivel, története mégis jóval korábban kezdődött és sokkal később is ért véget. A Rongyos Gárda megalakulásának időpontja 1919. április 18. volt. Ezen a napon Héjjas Iván főhadnagy Kecskemét melletti tanyáján összegyűltek egykori századának katonái, környékbeli gazdák, napszámosok és diákok, hogy felvegyék a harcot a Tanácsköztársaság terrorlegényeivel, valamint az országra törő idegen hadakkal. Megkezdődött az ún. kecskeméti ellenforradalom. Elnevezésüket onnét kapták, hogy nem volt egyenruhájuk, hanem saját hétköznapi, olykor szedett-vedett öltözékükben harcoltak. De nem csak egyenruhájuk nem volt, hanem hadi felszerelés terén sem álltak valami jól. Ezt úgy pótolták, ahogy tudták. Héjjas Endre vezetésével rajtaütöttek a vörösök jakabszállási fegyverraktárán, ahol puskákat, lőszert és gépfegyvereket zsákmányoltak. A felfegyverkezett „rongyosok” Helvécia irányában indultak első portyájukra, mivel jelentették nekik, hogy arrafelé vörös katonák garázdálkodnak, elhajtanak embert, állatot egyaránt. A Rongyos Gárda azonban még időben rajtuk ütött és rövid tűzpárbajban megfutamodásra kényszerítette, a halottakat és sebesülteket hátrahagyó vörösöket, akik Kecskemétre húzódtak be. Innen értesítették a budapesti vörös főparancsnokságot, amely segítségükre kiküldte Szamuely Tibor halálvonatát és a Lenin-fiúkat. Héjjasék Katonatelepnél felszedték a síneket, a páncélvonat ágyúihoz azonban kevésnek bizonyultak az ő könnyűfegyvereik. Vissza kellett hát vonulniuk. Rövid idegi Szegeden húzták meg magukat. Szamuely halálvonata közben Kecskemétre ért, és a Lenin-fiúk kegyetlen bosszút álltak a városon: találomra választottak ki és akasztottak fel embereket...

Szegedről a „rongyosok” ismét a kiskunsági tanyavilág, szűkebb pátriájuk felé vették útjukat, mivel hírét vették, hogy román csapatok fosztogatnak arrafelé. Augusztus 3-án, Csalánosnál ütöttek rajta az oláh rablókon, akik a falut felgyújtották, a terményt szekerekre rakták, az állatokat elhajtották, a nőket meggyalázták, az ellenálló férfiakat pedig felakasztották. A támadásra nem számító románokkal Héjjasék mind egy szálig végeztek. A tanyavilágban pedig futótűzkézként terjedt a hír: „Megjött a Rongyos Gárda!” A tanyák parasztsága tömegesen csatlakozott az ellenállókhoz. Legtöbbjük azonban rendes fegyverrel sem rendelkezett, csak furkósbot, vasvilla volt a kezében. Héjjas Iván figyelőszolgálatot szervezett belőlük és ahol feltűntek a románok, ott hamarosan ők is megjelentek és nem volt kegyelem. Mivel emberanyagban már nem szenvedtek hiányt, ezért Héjjas fegyverek szerzésére helyezte a hangsúlyt. Kémei kifürkészték, hogy Örkényből négy teherautónyi lőszer és fegyver indul Budapestre. A Kecskeméttől 35 km-re lévő „itatóhelyen”, Adacson a románok is megálltak szomjukat oltani. Mit sem sejtve vedeltek a kocsmában, miközben a „rongyosok” elkötötték az őrizetlenül hagyott teherautókat. Mikor a teherautók motorjának zajára részegen kitántorogtak az ivóból, a Rongyos Gárda golyózáporában lelték halálukat.

Héjjas hírszerzői újabb román fegyverszállítmányt jelentettek: vasúton, Lajosmizséről Kecskemétre. A szerelvény személyvagonjaiban vígan italoztak a magukat biztonságban érző románok, és mit sem törődtek az őrizetükre bízott 4 utolsó tehervagonnal. Kisnyírnél, a célállomástól 11 km-re magyar lovascsapat csatlakozott a vonathoz, Kaszala Károly vezetésével. Néhányan közülük felkapaszkodtak a szerelvényre és lekapcsolták az utolsó négy, fegyverekkel megrakott vagont. Mikor a szerelvény befutott Kecskemétre a megszállók a fegyverszállítmánynak csak hűlt helyét találták.

Ekkor már a románok is kezdték komolyan venni a Rongyos Gárdát, és vérdíjat tűztek ki Héjjas Iván fejére, aminek nem sok eredménye volt. Sőt, újabb komoly rajtaütés következett, mikor a románok Kecskemétről megerősített menetoszlopban rekvirálni indultak. A pusztai hírszerzésnek köszönhetően Héjjasék értesültek a románok mozgásáról, és Bugac-Monostor mellett megtámadták a menetoszlopot. A tüzet csak néhányak viszonozták, a többség rögtön elesett vagy életét mentve megfutamodott.

Mikor a románoknak később el kellett hagyniuk Kecskemétet, a helyőrség parancsnoka – félve a nép jogos haragjától – felvette a kapcsolatot Héjjas Ivánnal, és arra kérte őt, hagyják őket békében visszavonulni és védjék meg őket a lakosság bosszújától. Groteszk látvány volt a hosszú sorokban vonuló oláh gyalogság, két oldalt lovas „rongyosoktól” kísérve.

Ebben az időben azonban már izzott a nyugat-magyarországi felkelés parazsa, ezért a Rongyos Gárda is arrafelé fordította zászlaját.

Cz. A.

Kép galéria